Kovács Karolina iparművész vagyok.

16 éves korom óta dolgozom a szüleim kerámia műhelyében. A fazekas iskola elvégzése után még 5 évig gyakoroltam a szakmát, főleg népművészeti termékeket készítettem. Mivel jó volt a kézügyességem, elsősorban az edények díszítése volt a feladatom. A hagyományos mezőtúri technikákat alkalmaztam, ami egyre jobban ment, és egy idő után már nem elégített ki ez a tudás. Többet akartam. Komolyabban elkezdtem rajzolni tanulni, aztán jelentkeztem Budapestre, az Iparművészeti Egyetemre, kerámia szakra (2001-2006). Ekkor már tudtam, hogy saját munkámban, stílusomban változtatásra van szükség, és ezt a szakmát más aspektusból is meg akarom ismerni.

 

 

Még az egyetemi évek alatt érintett meg az iszlám művészet története, remekművei. Egyre inkább a keleti stílusú, főleg török kerámia kezdett érdekelni. Egyéni kutatásokat végeztem, hogy minél jobban elmélyülhessek e különleges világ tárgyalkotó művészetében. A mára kialakult „keleti” stílusú munkáim e kutatás következménye, technikailag azonban túri.

 

 

Diploma óta egy másik irány is jelen van a munkámban, melynél folyamatos megújulásra törekszem, és arra, hogy a piaci kereslet ne csupán silány tömegtermékek létrehozását serkentse, hanem egy igényes, új stílus kialakulását is elősegítse.  A hétköznapokban olyan használati tárgyak létrehozásán dolgozom, melyek egyetemes módon megérintenek mindenkit, nem mellőzve a humort, a használhatóságot, a kortárs szellemiséget. Ezekben az ínséges időkben (túlkínálat) ezt lehet egyfajta küldetéstudatnak is nevezni.

 

 

Amikor „művészkedem/szobrászkodom”, akkor viszont egészen mást szeretek csinálni, mint a hétköznapokban. Hátat fordítok a mindennapi edényeknek, a keleties motívumoknak és hatalmukba kerítenek az archaikus jellegű szögletes építészeti idomok, lépcsők és az ezekkel határolt terek. Egyszerű térkompozíciókkal kísérletezem, játszadozom.

 

 

Mindhárom út megmagyarázhatatlanul vonz, kihívást jelent, örömet okoz, és egyiket sem adnám föl a másik kedvéért. Reményeim szerint másokat is megörvendeztet – hiszen ez a lényeg!

Iskolák